Második baba születése – dúla kíséretében- Karácsonykor

 

December 24. -ét mutattak a naptárak, az első orvosom aki a várandósság első két trimeszterét figyelte pont ezt a napot jelölte ki határidőnek. A második orvos viszont december 20.-át. Akkor is voltunk egy orvosi ellenőrzésen, baby szívhang és anyaméh összehúzódás mefigyelő vizsgálaton viszont semmi sem történt aznap, csak elkezdődött a Zalán baba készülődése. Lorival moziba mentünk és elég sokat gyalogoltunk, mert megvettük a hiányzó ajándékokat.  Este 7kor jöttek valami ismétlődő fájdalmak, de a 3. kör után elmaradtak, ekkor már megvolt a karácsonyfánk is 🙂

21.én is hasonló módon volt egymásután 4 félórás közös fájdalmam, azután 1 szünet és azután még egy és teljes csend.

 

Megjött a Szenteste és ezennel lassan lecsillapodtam, megvolt a vacsoránk az egész évben áttartó rend és helyrepakolással együtt. Emit (kislányom) sikerült délutáni alvásra bírni és addig míg Ő aludt angyaljárás volt, azaz karácsonyfát díszítettünk és elkészítettük a finom vacsorát. Lasana volt a vacsoránk. Emi 8 óra utánig aludt, és kevés idővel 9 óra előtt leültünk vacsorázni, 9:03 kor volt az első fájdalmam, teljesen hasonló volt az elöző napokéban megmutatkozóakkal. 

 

A dúlánkkal, Kingával, megegyeztünk, hogy 9 és 12 között nem zavarom mert ilyenkor szoktak vacsorázni menni a szülőkhoz. (A dúla nem így gondolta, de Adél udvarias volt:) Nos, vacsorázunk, közben szép meghitt hangulat,  gyertya az asztalon, a kandallónkban tűz és ott is pár gyertya. Mondom Lorinak, figyelj Lori, most azt hiszem jön Zalán, majd 12 után hívjhatjuk Kingát 🙂 mosolyok között. Emivel megnéztük az ajándékokat, énekeltünk egy Mennyből az angyalt is és valóban szép pillanatokat éltünk meg.  Foto is készült közben. Emi kedvenc rajzfilm jeleneteit is megnéztük,, és Lord of the Dancet választottuk esti szórakozásnak , hiszen Emi hetek óta írtáncol nekünk 🙂 A jó zene, finom illatok, romantikus fények  vettek körül nem beszélve a két legkedvesebb ember szemeit nézhettem felváltva. Semmi redszeresség nem volt a fájdalmakban, időre nézve, csak  fájdalom típusban, kétféle volt. Azok valamennyire felváltották egymást. Deréktáján és picit lefele-befele nyillalásszerűek voltak a kellemesek, meg a farokcsontomtól a derekam  fele, ezeket én hátsóknak neveztem el, viszont a kibirhatatlanabbak azok az alhasam, petefészek hasi irányúak  voltak. Azok erősebben fájtak és többet is tartott egy egy ilyen fájdalom. Szuszogtam olyanokat amilyeneket yoga órán tanultam, Katától és olyan testtartásom volt mind amiket Aviván Krisztától tanultam. Közben ment a zene, Emi táncikált és telt az idő. 11 körül Emit lefektette Lori és én ekkor már gyakrabban mentem vécézni. Háromszor is székeltem éjfélig. Lorival öleltük egymást és simogatta a derekam, és nekem a labdán ülés volt a legkényelmesebb pozícióm. Míg nem jött a következő hasi fájás, azokat nem kedveltem, olyankor jobb volt nekitámaszkodni a falnak, vagycsak símán állni. A háti fájdalom az imádta a labdát bizony. 12 előtt megbeszéltük Lorival, hogy ideje felhívni Kingát(dúlánk) elmesélni neki mi és hogyan alakult 9 órától. Elmeséltem, és azt a tanácsot kaptam, hogy feküdjünk le piheni és 1-2 óra múlva, ha nem tünnek el a fájdalmak , akkor hívjam fel újra. Azt a két órát szófogadóan ágyban töltöttük Lorival , a kandalló jól melegített, a karácsonyfa szórta a fényét és én nézegettem az órát mikor megpendült bennem egy egy fájdalom. Mostmár picit sűrűbben jöttek  és a fájdalmak olyan 15-25 perces közök voltak és természetesen mind a kétfajta fájdalom megmaradt. Kb fél órácskát aludtam 2 fázisban, de olyan mélyen, hogy még álmodtam is valamit.

 

Eljött a 2 óra és a fájdalmak nem szűntek létezni. Lori rámnézett, és kérdezte „Na, mi van most?”. Megbeszéltük, hogy Kingát kell hívjuk, mert ez már tutti szüléssel végződik. Így is tettünk. Kinga válaszolt, minden elvolt készítve és indult is hozzánk, mondta. Ez az egy óra nagyon lassan telt el, de szerencsére volt mit tegyünk. Lorival megvetettük az ágyat, közben én hol a vécére mászkáltam, hol leültem picit a labdára, Lorival nyüzsögtünk forogtunk és vártuk Kingát. Majdnem egy óra után újra szólt a telefon, hogy „Adél, azt hiszem elvesztlődtünk” és elkezdtem navigálni Őt és a taxisát, hiszen a háttérben Kinga fordította az utasításokat. Valameddig „felkisértem” őket, de megjött egy újabb fájdalom és a telefont átadtam Lorinak. Ekkor már sűrűsődtek a hívások. Megjött Kinga, betoppant a házunkba és kicsit hiányzott az a kisugárzása amivel Ő élni szokott. Bejött, körülnézett, tetszett neki a hazunk fénye és ráfigyelt minden kis részletre, megnézte Emesét is. Azután még egy fájdalom jött, és elkezdte simogatni a hátam, nekem nagyon jól esett, és akkor szünet. Megint egy fájdalom sor és megint szünet. Beszélgettünk. Megtudtuk, hogy szegénynek gyomorrontása van és a hosszasnak tűnő idejövetele azért is adódott, mert rókázott egyet előtte, és férje gyömbéres teát főzött neki. Kinga nem csak úgy jött, hanem egy teljes arzenállal felkészülve. Volt a tatyójában minden, mind Marry Poppinsnak 🙂 vízforralótól a meleg zokniig minden. Kacarásztunk a „nem igazán nézel ki valami jól” -on hiszen tényleg szarul volt, de ennek ellenére nagyon kedvesen beszélt és helyrepattintotta magát értünk. A csevegésünk kb azzal végződött, hogy elmondtam nekik, hogy folyik a magzatvízem, a kezem a hüvelyemre tettem és gyorsan meg is illatoztam. Ezennel a vécére siettem, és lázas örömömben teliben megszagoltam ezt a nedvet. Eminél is éreztem. Ez a legszebb illat amit az emberi test kibocsájthat. Annyira szép, hogy a szeretkezés illatára emlékeztet, olyan mintha a test azt mondaná, hogy mikor megfogant a baba, akkor is ilyen illatok keringtek körülöttetek, maradjatok nyugodtaknak mert  ez egy csoda. Viccesnek látom most, de mindenkivel megszagoltattam a magzatvízem. Ma sem tudom, hogy udvariasságból vagy tényleg nekik is olyan csodálatos volt mint nekem. 

Indulnunk kellett. Most még pár mozzanat volt hátra, és bizony elkezdtek sűrűsődni a fájdalmak. 

 

Emesét felöltöztettük és kimentünk az autóba. Kinga megkért, hogy egy tiszta-nagy törülközőt is hozzak. Hoztam is. Nos leértünk az első kanyarig, ami kb 2 perc itthonról, és leállítottam Lorit. Nagyon fájt. Kiabáltam. Állj meg. A rádióban bömbölt valami. Rock zene volt. Nagyon fájt. Ekkor  Emire néztem és mélyeket szuszogtam. Nem tudtam ülni már, a pozi amit felvettem az olyan volt mindha valakinek integetni szerettem volna aki mögöttünk jön, természetesen négykézláb. Elmúlt és mondtam Lorinak, Lori hívd Édesanyát a korházhoz kérlek, ne kerüljünk. Lori kedvesen hívta is, viszont minden szava soknak tűnt és rászóltam, hogy ne dumálj annyit siess. Azután megint leállítattam és ekkor már sírtam. Folytak a könnyeim a fájdalomtól és kiabáltam is olyan „jaj de fáj, basszus” , Emire néztem és picit féltem, hogy megijjesztem, de Emi arcán semmi ijjedés nem volt, sőt, teljes nyugalommal mondta, „jó, jó, jó” . Hihetetlen volt. Kinga hátranyúlt és masszírozta a derekamat, a negyedik leállításnál már üvöltve kiabáltam, ez a Borháncs alja volt, ki akartam szállni, székelési ingerem volt. Érezni akartam, a földet. Nem tudtam megmozdulni. Lori segíteni akart. És kiléptem az aszfaltra, nem volt cipőm. Fáztam, hideg volt. Elmúlt a fájdalom, és ránéztem a helyemre, Kinga és Emi néztek, és olyan „na most mi lesz?” volt a hangulat. Lori mondta, gyere mássz vissza, és nekem is ez tűnt a legokosabbnak, de mondtam hogy lehet ide fogok kakilni, mert most már nagyon kell. Tovább mentünk. Ment az autó, én minden gödröt kráternek éltem meg, Emire néztem és üvőltöztem. Kinga masszírozott és mondta, hogy szuszogjak csak. Bátorított és dícsért, hogy jól csinálom, folytassam :). Amikor épp nem „haltam meg a fájdalomtól ” mélyeket, lassan lélegeztem, és lazítottam az ajkaimat, talán azt a yogás „uuummmm”-ot is mondtam, de teljesen elment, minden erőm. „Nem bírom, meghalok!” kinéztem az autón és nem ismertem fel a szülővárosom. Kinga meg azt mondta, „hogy ilyenkor nagyon sok erőt kapsz, Adél”. „De honnan?”  Ezennel elhallgattam és szuszogtam, és körülnéztem újra, felismertem a Bocskai teret, és a lányomra néztem. Majdnem nekimentünk valami taxisnak és Lori fékezett egyet, én meg kiáltottam. Nagyon besürűsődtek  a fájdalmak de nagyon,  mert a következő a Brassai suli előtt volt és csak azt tudom, hogy csak tépettük tovább. Beértünk a korházba, mezítláb léptem ki az autóból. Kinga, megfogott és én vele mentem tovább. Emi Lorival maradt, hogy átadhassa Édesanyának. Kinga, előkerítette az alvó portást aki beengedett minket a liftbe, ott letérdeltem és már nagyon kellet löknöm. Kinga szólt. „Adél, itt vagyunk rögtön”. Az a lift a második emeletre olyan lassan ment fel, mintha 1 órát ment volna. Kis parányi részletekkel maradtam, a padló, az illat, a szuszogásom, fentről nézni a lépcsőt… Nos és egyszer csak kinyílt az ajtó. Mintha egy verseny lett volna, szaladtunk, Kinga volt a csapattársam és belökött a célpontba. Átvett egy nő, aki, nagyon kedvesen kérdözősködött. Én kerestem volna egy mosdót, de nem engedett. Kinga eltűnt. Én meglettem vizsgálva és 9.5 cm-es tágulásom van, azt mondta a szülésznő. Fel az asztalra, mondta, és nem engedett a mosdóba. Természetesen, kérdezte, hogy van-e hálóingem, hogy ki az orvosom, hogy miért nincs itt, meg stb… 

 

Egyszere olyan sokan kerekedtek oda, hogy tudtam, most már jön Zalán. Mindenki mondott valamit. Kérdezték, milyen a vércsoportom, mikor kellett szüljek, és elkezdtek több irányból mondani mit tegyek. Ez nagyon diffuz érzést okozott. Sokkal jobb volt csak Kingát hallani. Senki sem mutatkozott be, senki. De mindenki tág szemekkel nézte a hüvelyem. Egy takarítónő arca megragadt, mert az ajtónak szegezte a fejét és úgy nézett, és a kezét a szájára tette, és mondta „vai de mine” 🙂 (Jajj szegény fejem) Üvöltöttem, és egyszer csak egy nő, mondta a többinek, „nu mai vorbiti, toti deodata, nu ne poate intelege asa” (Ne beszéljenek egyszerre, mert így nem érti)  . Lori hangjától jobb lett minden. Lori bejött, ekkor mondtam neki, hogy fel kéne hozza a babaköldökzsinorához a készletet. Eltűnt. Nekem meg ott kellett maradnom az asztalon. Mikor Lori visszajött, mondta, tolmácsolta a sok fecsegő nő utasítását. Most ne lökj, most lökj… És egyszer csak amikor a legszínesebbet üvöltöttem, annak ellenére, hogy nézhettem a hüvelyem részeit a lámpa visszatükrőzéseiben, mondták „I-a iesit caput” (Kijött a fejecskéje), és Lori is helyeselte, „kint van a feje”, ekkor jól behúztam a hasam és megnéztem Zalánt, akit épp megforgattak bennem és a következő lökettel ki is bújt, az az érzés csodás, az csiklandozó volt, de nem sokáig tartott. 

 

Zalánt 3an is tették vették, alig akarták a mellemre helyezni, de odatették, még fotonk is lett 🙂 Zalán nagyon kis édes volt, akár csak Emi, szép bőre volt, és olyan kis édesen rugdalózott, mintha csak ugyan most igazán az egész világ az övé lenne és ki kellene terjeszkedjen benne 🙂  Nagyon szép volt és olyan édesen sírt. Tökéletes illata volt és nagyon örvendtem annak, hogy nem mosták le, így szagolhattam a szerelemillatú kisfiamat. Lorival egymásranéztünk. Ő nyugis volt. Orvosbácsi kinézetele volt 🙂 szépek voltak a szemei nagyon.

 

Kiszedték a méhlepényt, ami Zalán otthona volt 9 hónapig, megmutatták, akkora volt mind egy nagy máj darab, csak világosabb színű, de nem teljesen olyan volt mind egy tüdő.

 

Lori kiment, és engem varrni kezdtek. Nagyon fájt. Voltak összehúzodásaim még egy darabig. Mikor vége lett a varrásnak átmentem a szülőszoba melletti szobába, ahol Kingával elkezdtünk újra beszélgetni, Lorit leküldtük Zalánhoz, hogy meg ne etessék semmivel, mert mi szoptatni akarjuk Őt. Megmasszírozta Kinga az alhasam, és közben betéteket cseréltek nekem. Feljött egy neonatológus és kérdéseket tett fel, nagyon türelmetlen voltam és nemsokára lementünk Lorival Zalánhoz, aki aludt. Felköltöttük és a cicimre tettük szopizni. Mindkét cicimből. Felmentünk Kingának áradozva elmeséltük, hogy milyen kis tökéletes Zalánbaba, és nemsokára meg is kaptuk a szobám, majd nagyon gyorsan Zalánt is. Kinga egy közös fotozás után hazament. Lori maradt még pár órát majd elment Édesanyához, pihenni picit.

 

 

A láz, a szülés izgalma, nem hagyott aludni így sok ideig csodálhattam kisfiam minden kis porcikáját, illatát, hangját és még meg is nyaltam édeskés arcát. Olyan finom volt mindez. Az élete első napján ketten voltunk legtöbbet, majd megjött Apa Emivel és Apa egyedül is meglátogatott délután. 

 

Csodálatos anyának lenni.