Császármetszés utáni hüvelyi szülés

Gyerekeim születése óta szenvedélyesen foglalkoztat a szülés-születés szépsége. Hivatásomnak érzem hogy dúlaként az anyák mellett legyek, amikor kisbabájuknak életet adnak. Természetes szüléspárti vagyok, de elfogadom, hogy vannak esetek, amikor a császármetszés a megoldás.  Szülésfelkészítőimen is arra bíztatom a kismamákat, hogy higgyenek magukban, babájukban  és testük működésében.

Nemrég az ikertestvérem második gyerekének adott életet. Császármetszés után természetes úton szült. 

Ez hatalmas lépés volt számára. Úgy gondoltam, megér egy beszélgetést.

A VBAC-t (Vaginal Birth After Cesarean- Császár utáni hüvelyi szülés) mindig megelőzi egy másik élmény. Mesélnél kicsit erről?

Első gyermekem farfekvéses volt, ezért őt császárral kellett megszülnöm Az orvosom nem vállalta a természetes szülést. Egy hiányérzettel maradtam.  Úgy gondoltam, hogy nem teljes az életem, a nőiességem, ha nem szülők természetes úton. Ezt senki nem éreztette velem, belülről jött. Ha millió nő képes gyereket szülni, akkor én is szerettem volna megélni, átélni ezt az élményt. Ez az első szülésnél elmaradt.

Milyen volt a felépülés?

Hosszú. Nyílván a természetes szülés után sem volt fájdalommentes, de sokkal hamarabb felépültem, míg  császármetszésnél egy fél évig fájt a varratom.

Mikor érezted legelőször magadban, hogy megpróbálnád a természetes szülést?

Rögtön a császármetszés után. A gyerek egészsége miatt is döntöttem így. Kisfiam (első gyerek) nagyon vérszegény lett és ez valószínű annak köszönhető, hogy túl hamar elvágták a köldökzsinórt. Nem mellesleg programozott császár volt, aminek valószínű sok köze volt a korai asztmájának a kialakulásában.  Több helyen olvastam, hogy a vajúdás nélküli császármetszéssel született kisbabák jobban ki vannak téve légzési nehézségeknek. (A császármetszéssel történő születés az asztmának mint légzőszervi betegségnek rizikófaktora – a szerk.)

Az orvosod hogyan viszonyult abbéli döntésedhez, hogy szeretnél VBAC –val szülni?

Eleinte támogatott. Ezt követően közösen részt vettünk egy kolozsvári előadáson amelyet Dr. Bálint Balázs és Dr. Bálint Sándor szülész-nőgyógyászok illetve Kondor Katalin bába tartottak  erről a témáról. Az előadás után nagyon fel voltam dobódva, erőt és bizalmat kaptam tőlük, aztán újra próbáltam beszélgetni erről  az aktuális orvosommal. Ekkor közölte, hogy nem ért egyet az előadásban elhangzottakkal. Azt üzente, hogy nem látja nagy esélyét a VBAC-nak. Kezdtem feladni a reményt. Biztossá vált számomra, hogy az orvosom a második szülésnél sem fog ebben támogatni.

A környezeted hogyan reagált rá? Ki támogatott téged ebben?

Kevesen támogattak. Elsősorban a férjem és te J. A legtöbben idegenkedtek a dologtól.  Mondták, hogy nagyon rizikós dolgot vállalok be és veszélyeztetem a magam és a gyerekem életét is. De én úgy voltam vele, hogy történjék bármi, legalább ott vagyok a kórházban ahol szükség esetén megműtenek.

Hol találtál más utat, támogatást, szakemberek részéről?

Kolozsváron sokáig kerestem orvost. Kevésbé voltak nyitottak. Végül Budapesten találtam meg az „utat”, a fent említett előadás segített eligazodni.

Milyen volt ott a megérzésed, az orvossal és a bábával való találkozások alkalmával?  Mit üzentek neked ezek  a találkozások?

Bálint doktorhoz nem jártunk havi rendszerességgel várandósvizsgálatra. Minden találkozás és levelezés során bíztattak. Elmondták hogy jó eséllyel sikerülhet a VBAC és ez több tényezőtől függ: tőlem, a babától, az orvostól és a Jóistentől. Ehhez hozzátették hogy ha valaki 450 km-et képes utazni hogy megszülje a gyerekét, akkor nagy esélye van hogy sikerüljön. Azt mondták hogy az anyának nagy akaratereje és hite kell legyen, legyen kitartó.

Milyen volt neked az, hogy a bizalom kölcsönös volt, vagyis nem csak te bíztál bennük, hanem ők is benned?

Nagyon jó volt. Mindig azt éreztem, hogy teljesen másképp állnak hozzá a várandóssághoz mint a hazai orvosok. Az utolsó hónapban felköltöztünk Budapestre, ekkor már heti rendszerességgel jártam vizsgálatra. Azt vettem észre magamon, hogy mindig feltöltődve jöttem el Bálint doktortól, soha nem táplált bennem negatív gondolatokat. Mindig megkérdezték, hogy hogy érzem magam. Nem voltak negatív előrejelzéseik, nem táplálták bennem a félelmeket, ami nagyon segített abban, hogy ne féljek. Szüléskor meg sem fordult a fejemben, hogy valami rossz előfordulhat. Szinte végig rajtam volt a CTG (ami VBAC-nál nem elhanyagolható-a szerk.) de szinte semmi félelem nem volt bennem.

A vizsgálatokon Kata (Kondor Kata – a bába) többször  elmondta, hogy a hegrepedés 1% alatt fordul elő. Más esetekben, például egy egyszerű vakbélműtét előtt az orvosnak kötelessége beszélni a páciensnek a rizikófaktorokról de csak azokról amelyek esélye 1% felett van. Ami alatta van az annyira csekélynek számít, hogy általában említésre sem méltó. Statisztika szerint a VBAC-nél a hegszétválás 1% alatt van, mégis sok orvos ezt emeli ki a történetből leginkább.

Készültetek-e a szülésre. Ha igen, hogyan?

Igen, teljesen másképp készültünk, mint az első szülésre.  Jártunk szülésfelkészítőre ahol nagyon sok hasznos információt kaptunk, felfrissítettünk egy csomó régi dolgot, mert elfelejtettük őket három év alatt. Gátmasszázzsal is készültünk a szülésre, hogy  megelőzzük a gátmetszést, de erre ők különben nagyon odafigyelnek.  Sokat olvastam, de nem vittem túlzásba a statisztikák elemzését. Inkább sokat gondoltam arra hogy szeretném természetesen megszülni a gyereket, lélekben készültem erre. Nekem nagyon nagy áttörés volt, amikor a szüleim is beleegyeztek ebbe és elfogadták a döntésemet hogy ezt meg fogom csinálni.

Amikor beindult a szülésed, mi volt az első gondolatod, érzésed?

Hát már nagyon vártam. Az utolsó hetekben szerintem már minden várandós szeretne mielőbb megszülni. Már nehéz volt a pocakom, puffadtam. Nem volt kellemes. Azonkívül nagyon kiváncsi voltam a kislányunkra, arra hogy vajon milyen az arca. Nem volt semmilyen negatív gondolatom. Nagyon kiváncsi voltam hogy milyen átélni egy szülést, milyenek a vajúdási fájdalmak, érzések.  Most mondok neked egy hasonlatot, lehet fogsz kacagni: mindig szerettem volna felszolgálni, megtapasztalni milyen egy étterem konyháján dolgozni, de sosem volt rá lehetőségem. Körülbelül így vagyok a második szülésemmel is. Nem akartam úgy leélni az életem, hogy nem adom meg magamnak ezt az esélyt.

Kik voltak ott melletted a vajúdás óráiban?

A férjem végig mellettem volt. Ez nagyon sokat jelentett számomra. A kórházban meg ott volt az orvos és a bába.

Mikor érezted azt, hogy bemennél a kórházba?

Éjjel 2 óra felé indult be a vajúdás. Akkor fel is hívtam Katát. Azt tanácsolta hogy fürödjek egy fél órát, ami vízválasztó. Attól eldől hogy a fájdalmak valós vagy hamis jellegűek. Telefonon tartottuk a kapcsolatot a bábával. Végül akkor mentünk be amikor 2 órán keresztül voltak rendszeres, 5 perces összehúzódásaim. Reggel 9 órakor, mire kórházba értünk 6 cm tágulásom volt. Jó volt otthon vajúdni.

Változást észleltél a folyamatban?

Nem, az összehúzódások nem álltak le. Fura volt az hogy nagyon készültem különböző természetes fájdalomcsillapító módszerekkel, (masszázs, forró vízes zuhany stb.) de ezek közül semmi nem esett jól akkor. A férjem puszta jelenléte nagyon fontos volt számomra.

Mi az ami bevált neked?

Egy vajúdási pozíció, amit minden összehúzódáskor felvettem: egy magasított ágyra állva hajoltam előre. Ez nagyon sokat segített nekem. Könyebben bírtam így a fájdalmakat.

Mesélj egy kicsit a szülésről. Arról, amit akkor megéltél.

Úgy gondolom, hogy nem volt egy könnyű dolog. Fájdalmas volt. 16 órát vajúdtam, és az előtte lévő két éjszaka egy csúnya vírussal kellett megküzdenem. Lázas voltam, keveset aludtam. A vajúdás alatt szinte végig lábon álltam, mert ülve/feküdve nagyon fájdalmas volt.  A szülésre nagyon elfáradtam. Alig volt már erőm, de a bábám mindig bíztatott, hogy jól csinálom és valahonnan jönni fog az erő.

Nagyon érdekes volt, hogy minden tökéletesen működött. Természetesen indult be, szépen tágultam, semmiféle infúziót (fájdalomcsillapító) nem igényeltem, nem is kaptam. Keveset repedtem, ami pár napon belül magától begyógyult, de nem volt indokolt a gátmetszés.

2 óra körül elkezdődtek a tolófájdalmaim, és akkor már nem tudtam és nem is akartam visszafolytani a hangom. Megrepedt a burok, a baba kezdett kifele jönni a világra. Kb 45 percet toltam. Kérdezték, hogy melyik pozícióban szeretnék szülni, de akkor nem tudtam hogy mi a jó nekem, ezért az orvos és a bába szülési tetshelyzeteket javasoltak. Többfélét is kipróbáltunk (négykézláb, guggoló), míg végül a roggyantott lábon állás vált be. A férjem az egyik felén, az orvos a másik felén fogott (karomat tartották, támasztottak). Bíztattak, hogy segítsek a babának, hogy jöjjön ki. Nem volt könnyű. Az volt a legszebb, amikor megszületett, és rámtették E-t. Ahogy rámtették, a méhlepény megszületett magától. A köldökzsinórt csak azután vágták el, miután már nem lüktetett. Másfél órát még rajtam volt és szopizott. Ez felejthetetlenül jó érzés azóta is. Ott voltunk hármasban, csendben és csodáltuk a kislányunkat.

Mikor érezted azt, hogy ez a folyamat visszafordíthatatlan?  Volt-e ilyen?

Nem kételkedtem a döntésemben. Szerettem volna végigvinni.

Melyik az a pillanatkép, amire legszívesebben  viszzatérsz emlékeidben, ha a szülésre gondolsz?

Az, amikor rámteszik a gyereket. Nagyon nagy boldogságot és sikerélményt éreztem akkor.

Egy másik kép, amit gyakran látok magam előtt, amikor éppen születik meg a baba, és az egyik felén a férjem támogat, a másik felén az orvos, és a bába várja a babát.

Milyen volt az orvos és a bába hozzáállása a szülés alatt?

Csak egyetlen egyszer beszéltünk arról, hogy mi lesz, ha újból császár lesz. Akkor meg is nyugtattak, ha arra kerülne sor, akkor a vajúdó mellett van a műtő és gyorsan cselekednek.

Az egésznek a lényege az, hogy a szülésem alatt nem arra kellett koncentráljak, hogy kontroll alatt tartsam a szülésem folyamatát, hogy folyton alkudozzak, mindig résen legyek, magyarázzak, hogy mit szeretnék vagy mit nem (pl: még egy kis időt adjon az orvos vagy hogy nem szeretnék gátmetszést, korai köldökzsinór elmetszést illetve szeretném az aranyórát) . Nem volt rá szükség. Én szültem, csak magamra figyeltem és a babámra illetve a testem jelzéseire.  Mindenki a maga szerepét „játszotta” mint egy jól megrendezett darabban. Így lett teljes a kép. Ez a bizalom köre, ami azt sugallta, hogy mindenki mindenkiben megbízik.

Milyen hangulatot teremtettek a szülőszobában?

Teljesen kellemes, nyugtató hangulatot. A bábának egy nagyon kedves, lágy hangja van. Az orvos mindig emberileg szólt hozzám, nagyon pozitív kisugárzásuk van mindkettőjüknek.  Mindig pozitívan álltak hozzá a szüléshez is. Soha nem sugallták azt, hogy sietnek valahova, kivárták türelmesen a folyamatot. Nem avatkoztak be. Sok ideig egyedül hagytak minket. Be-benéztek, vajúdási pozíciókat javasoltak. A kitolási szakaszban mindketten végig jelen voltak és támogattak, figyeltek.

Milyen pozícióban voltál, amikor kijött a baba?

Ronggyantott térdeken, lábon állva. A bába leguggolt és ott várta a babát. Kb. 45 percet. Végig forogtak velem együtt, együtt kerestük a megfelelő pozíciót. 

Megérte-e?

Meg, igen. 100%-an. Újból megtenném, bármikor. Nem érzem, hogy egy gyönyörű érzés volt, mert fájt de pozitív, hasznos dolog volt, hogy megélhettem azt, amit nők milliói a világon, hogy képes vagyok szülni.

Mit üzensz azoknak az anyáknak, akik kipróbálnák a VBAC-t?

Azt, hogy hajrá! Probálják ki. Engedjék el magukat, ez a legfontosabb, hagyják a flowt, hogy működjön. A (Flow-élmény az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől energiával töltődik fel, abban teljesen részt vesz, teljesen átadja magát a folyamatnak, és ebben örömét leli, hogy működjön – a szerk.) Ha nagyon szeretnék, legyenek kitartóak, nagy esélyük van, hogy sikerüljön. Minden jól alakul, ha nem tervezünk túl sokat, ha nem görcsölünk rá a dologra. Nekem ez vált be.

Mit üzensz magadnak?

Gratulálok magamnak. A kinti (budapesti) környezet nagyon sokat segített. Örvendek, hogy a férjem ott tudott lenni. Ő is nagyon pozitívan állt hozzá és támogatott. Az például csalódás volt számomra, amikor az elsőnél nem lehetett mellettem, pedig mindig szerettem volna egy apás szülést, de végül sikerült.

Az apa egyik gondolata:

Amikor megszületett a kislányom az fogalmazódott meg bennem, hogy ez egy olyan dolog amiről senki sem kellene lemaradjon. Mindenki meg kellene élje (ha szeretné) ezt az élményt, de sajnos a rendszer sokszor kiszorítja ennek a lehetőségét.